Az egyik legtöbb komfortot adó automatizálás, ami energiamegtakarításban is segíthet.
Az éjszakai fény funkciót végezheti dedikált fényforrás (ilyen például a dugaljzattal kombinált éjszakai fény, amely a dugalj szerelvényébe van építve mozgás és fényérzékelővel, így automatikusan kapcsol be és ki a fényviszonyoknak megfelelően, valamint erősödik és gyengül a fénye a mozgástól függően vagy az ágy aljába szerelt mozgás és fényérzékelős LED-sor). Az általános vagy a hangulatvilágítás is elvégezheti ezt a funkciót, ekkor mozgás és fényérzékelés/időzítés szükséges.
Fontos, hogy ha szükséges, akkor azonnal teljes világosságot tudjunk csinálni, ehhez a „minden világítást fel a szobában” rutint alkalmazhatjuk a kihelyezett kapcsolókkal.
Ha időzítéssel szeretnénk megoldani, akkor alkalmazkodhatunk a napnyugta/napkelte időpontjához (érdemes napnyugta előtt és napkelte után fél órával indítani, illetve leállítani az éjjeli fény funkciót), vagy beállíthatunk egy nekünk tetsző „éjszakai periódust”. Ez utóbbi rendszerenként változó megoldást kínál, ennek pontos beállításához érdemes a konkrét automatizálási rendszer leírását tanulmányozni.
Eldönthetjük, hogy az éjszakai fény állandóan egy fényerősséggel világítson (itt érdemes 15% alatt maradni a teljes fényteljesítményhez képest, valamint a szerint változtatni, hogy az éjszakai fény milyen magasságban helyezkedik el és a padozat mennyire veri vissza a fényt), mozgásra erősödjön, vagy gyulladjon fel.
Az időzített szabályok [1] egyszerűbbek,
Amire szükség van
Beavatkozó: | Érzékelő: |
Okos világítótestOkos izzó Okos lámpaOkos dimmerOkos LED szalag vezérlés | Fali kapcsoló a dimmerhez/bináris bemenethez vezetékelveVezeték nélküli kapcsolóMozgásérzékelő |
Szabályok (időzítés) Éjjeli fény BE
- HA
- Elmúlt az indítási idő
- ÉS
- Éjjeli fény világítóteste lekapcsolva (nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése 4-15%-ra vagy világítási kép indul
Szabályok (időzítés) Éjjeli fény KI
- HA
- Elmúlt az leoltási idő
- ÉS
- Éjjeli fény világítótestének fényerőssége egyenlő az indításkor beállítottal(nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit vagy ha már le van kapcsolva a világítótest)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése 0%-ra 2 másodperc alatt vagy világítási kép indul
Szabályok (mozgásérzékelés) Világítás FEL
- HA
- Mozgást/rezgést érzékel az adott érzékelő
- ÉS
- Elmúlt az indítási idő, de még nem múlt el a lekapcsolási idő
- Éjjeli fény világítótestének fényerőssége egyenlő az indításkor beállítottal(ez lehet 0-15% között, az időzítéses szabálynál beállított érték vagy ha ilyet nem állítottunk be, akkor lekapcsolt állapot. Nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése a kívánt értékre vagy világítási kép indul
Szabályok (mozgásérzékelés) Világítás LE
- HA
- Mozgást/rezgést már nem jelent az érzékelő (itt lehet az érzékelőn vagy az automatizmusban várakozási időt beállítani)
- ÉS
- Elmúlt az indítási idő, de még nem múlt el a lekapcsolási idő
- Éjjeli fény világítótestének fényerőssége egyenlő a „Világítás FEL” esetén beállítottal(Nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése a kívánt alap értékre (0-15% között, az időzítésben beállított fényerősségre) vagy világítási kép indul
Még egy dologra kell figyelnünk, mégpedig arra, hogy az éjjeli fényt működtető kapcsoló lekapcsoláskor az éjjeli fény időzítésben beállított fényerősségére álljon vissza a teljes lekapcsolás helyett.
Szabályok (kapcsolás) Világítás FEL
- HA
- Egyszer kattintott a kapcsolóval
- ÉS
- Elmúlt az indítási idő, de még nem múlt el a lekapcsolási idő
- Éjjeli fény világítótestének fényerőssége nem egyenlő a világítás maximumával. (Nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése maximumra 1 másodperc alatt
Szabályok (kapcsolás) Világítás LE
- HA
- Egyszer kattintott a kapcsolóval
- ÉS
- Elmúlt az indítási idő, de még nem múlt el a lekapcsolási idő
- Éjjeli fény világítótestének fényerőssége egyenlő a világítás maximumával. (Nem dimmeljük le, ha valaki éppen csinál valamit)
- AKKOR
- Lámpa/lámpacsoport dimmelése az időzítésben megadott értékre 1 másodperc alatt